Amikor belecsöppentem a motorozás világába, visszaemlékszem, hogy külön figyelmet szentelt az oktató ennek a kérdésnek."Ha látsz egy motorost, aki kézzel vagy lábbal kalimpál, illik visszainteni neki."  És ez be is vésődik a kezdő motoros fejébe, mint a tízparancsolat.

Oké, ez szép és jó, de mi a helyzet a gyakorlatban?

Motorosnak tekintjük a robogóval közlekedő pizza futárt, a bőrszerkós sportmotorost, a Harleyn guruló bőrmellényes szakállast, és a túramotoron utazó párokat, de idesorolhatnám nyugodt szívvel a motoros rendőröket is.

Te valóban mindegyiküknek köszönsz? 

De akkor miért is tekintjük mindezt az összetartás jelképének? 

Az elmúlt időszakban az utazások alkalmával tudatosan figyelgettem, hogyan is reagálnak a motorosok egymás között az intésekre. A tapasztaltak alapján kategorizálni is lehetne minket,motorosokat. Az első kategóriát nevezzük "Designereknek". Azért kapták ezt a nevet, mert 200 méter távolságból belövik a szembejövő motorost, és ha sportmotoron, megfelelő ccm-vel, bőr szerelésben megfelelő tempót diktálunk, akkor akár dobnak is egy like-ot nekünk.

Szép számban találkozunk a "Hűségesekkel" is. Az ő kéz -vagy lábmunkájuk abban az esetben lép reakcióba, ha szembetalálkoznak az alattuk pörgő géppel azonos márkájú és típusú paripákkal. Megjegyezném, ők aztán tényleg odavannak a kétkerekűjükért.Vajon mi járhat a fejükben? /" Hé ez is egy Monsteren csapatja, intek neki" vagy " Na végre még valaki, aki tudja mi a jó, intsünk a cross motoron ülő palinak"./ De most tényleg...

Mindenképp említésre méltóak Modellező sorstársaink is: Ott egy Naked motor, akkor naked visszaintek.

A következő kategóriába sorolnám az "Űrruhásokat". Ők gyakorlatilag teljesen elzárkóznak sorstársaiktól, törekednek szerintem a belső nyomás megtartására, a megfelelő hőmérséklet fenntartására, egységes rendszert alkotnak gépeikkel. Nekik tényleg mindegy, hogy kék fénnyel, két kézzel, vagy két lábbal, vagy épp az út szélén sérülten intesz, számukra egy a lényeg: képesek legyenek biztosítani a mozgást az utak ellenséges körülményei között.

És követi a sort a Becsületesek tábora. Nekik még dereng valami a motoros összetartásról. Mindig intenek, lényegtelen számukra, hogy épp motoron ülnek vagy csak a hideg sör mellett üldögélve meglátják motoros társaikat. Köszönnek és kész.

Jönnek a Lelkesek. Na, velük egy picit bajban vagyok. Nem tudom eldönteni, hogy túl szigorú volt-e a vizsgabiztos, nehezebb volt-e a gyerekkoruk vagy egyszerűen csak tetszik nekik, hogy már mennek az egyensúlyt fejlesztő gyakorlatok a gépen. Egy biztos: mindenkinek minden esetben köszönnek, az autóban ülve is örömmel intenek a szembejövő motorkerékpárosoknak, az aszfalt közelségében is képesek visszainteni másoknak akár önmaguk bőre épségének kockáztatásával is.

És végezetül vagyok én, aki a kezdetek kezdetén széles vigyort, pár perc jóízű nevetést és kisebb meglepetést okoztam másoknak. Talán most nektek is a sztorimmal. Harmadik vagy ötödik aszfaltkoptatásunk a balatoni régióra esett, amikor is a szemben lévő sávban csordogáló kocsisor mögött megpillantottam egy motorost. Sebességünk alig-alig rúghatott a 30 km/h-ra, ezért is maradt meg az élmény bennem, hiszen bőven volt időm a másik motoros reakcióját figyelni.

Lelkesen intettem, de a rendőr bácsi ezt annyira nem értékelte, nem intett vissza nekem, de párom a visszapillantó tükréből visszanézve a jelenetet, jót szórakozott rajta, hogy én köszöntem a motoros rendőrnek is. Azóta többször volt szerencsénk olyan szituációba is keveredni, amikor a rendőrök intettek előre, így zöldfülűként sem hibáztam olyan nagyot.

Összességében én úgy látom, hogy a motoros intés már nem feltétlen jelképe a motoros összetartásnak. Mások vagyunk, másképp élünk meg élethelyzeteket, mást jelent egy intés neked és mást nekem. Az általam felvázolt kategóriák ellenére nem tekintelek rosszabb- vagy jobb embernek. 

Igazából mindegy, hogy intesz vagy sem, legyél ember a másik motoros mellett, ha lerobban az út szélén, - ne adj Isten - balesetet szenved. Ezzel többet teszel a motoros társadalomért, az összetartozásért.